Avril Lavigne, nutellás palacsinta és lila hajszínező

Igen, a címben felsorolt dolgok mind szerepet kapnak a mai sztorikban. :) Az első azért, mert mint kiderült, a tengerimalacoknak nem mindegy, milyen zenét hallgatnak. Van amit kedvelnek, van amit nem. Szénhidrát kifejezetten élvezi például a 100 Folk Celsiust, vagy az idősebbeknek talán még ismerős Hupikék Törpikék pop paródia gyűjteményeket (amiket anno kazettán dobtak piacra, annyira régiek). Amikor betolunk egy-egy ilyet a lejátszóba, azonnal alább hagy minden csipogás, méltatlankodás, és a malac szépen elterül, majd elalszik, ellenben ha mondjuk rádió szól, és felzendül egy, a fent említett punk-pop kiasszony muzsikájához hasonló szám, kedvenc tengerimalacunk átmegy ideges-morciba. Ez nem túl szép látvány egyébként, fújást és fogcsattogtatást jelent. Ijesztő tud lenni, amikor egy ilyen kis állat levág egy ilyet. Úgyhogy csak óvatosan bömböltessétek a magnókat a tengerimalacok körül. :)

A nutellás palacsinta relevanciáját, gondolom, mindenki kitalálta már. :) A macskák szeretik. Hubi különösen. Egyik kedvenc Stallone idézetem a következőképpen hangzik: "ha tudod, hogy mit érsz, menj ls küzdj meg azért ami jár, és közben viseld el a pofonokat." Hubi megtanulta szó szerint értelmezni ezt a mondatot, és pontosan ezt is csinálja. Lassan, óvatosan, lapuló fülekkel felmászik az asztalra, megingathatatlan céltudatossággal közelíti a tányért, amin a frissen sütött palacsinták sorakoznak betöltve, összegöngyölve. Rászólok. Megtorpan, de megy tovább. Megint rászólok, ezúttal erélyesebben. Megint megtorpan, de még mindig nem áll meg. Lekenek neki egy tockost. Összerezzen, nyikkan egyet, de nem tágít. Még lép is előre a tányér felé. Még két tockos. Nem hátrál. Aztán megfogom a grabancánál és odébb penderítem. Aztán persze visszajön kunyerálni, de a lényeg, hogy nem rémül meg, ha a cél érdekében le kell nyelni néhány pofont. Bátor kölyök. :)

Arról ugyebár már tudósítottunk, hogy Nimitz dagadt. Napi másfél tálnyi macskakaját simán bezabál, ha kell akár Hubi részét is eltulajdonítja magának. Majd csinálunk szemléletes képet a kis hordóhasáról. Ellenben Hubi sokkal mozgékonyabb, akrobatikusabb. Szoktam pörgetni egy kis gombolyagot kb. a derekam magasságában, hogy játsszak velük. A fejük pörög, forog, követi a mozgást, aztán hopp, Hubi máris felugrik helyből száz-százhúsz centit. Félelmetesen ügyes, tud járni a hátsó lábain is. Nimitz már kevésbé, viszont ha kiterül a combomon, teljesen eltakarja. Ez azért szép teljesítmény, mert aki ismer, tudja, hogy a guggolásoktól szép, megvastagodott combjaim vannak, nem hüvelyk- és mutatóujjakkal átfogható ropik. Nimitzet mondjuk ez a legkevésbé sem zavarja. Röhögve néz rám, mintha azt mondaná: "ne fáradj, Apa, bármit csinálsz, lepipállak." :)

Hubi betámadta Manó hajszínezőjét is. Illetve a színezett hajtincseket megóvó alufóliát. Az eredmény egy aranyosan rózsaszínes-lilásra kent pofi és mancs lett (igen, Manónak lila tincsek vannak a hajában és jól áll neki :) ). Kár hogy mire lefotózhattuk volna már lenyalogatta magáról a nagyját. :)

A képeket igazítgatáshoz kevés idő és fáradtság okán legközelebbre hagytam, de ne parázzon senki, lesz még min szórakoznotok. :)

Nevezzük nevén a gyermeket

Ennél bénább címet keresve sem találhattam volna a bejegyzésnek, de ha hiszitek ha nem, nem ugrik be jobb. És még apropója is van. :)

Kedvenc kis pernahajdereink köszönik szépen, tökéletesen érzik magukat. Amerre megyünk, jönnek utánunk, mint az árnyék, bújnak, berregnek, és ha neadjisten két perc magányra vágynánk mondjuk a fürdőben, szívszorongató nyivákolással és bezárt ajtó túloldalán történő felugrálással és kilincsbe kapaszkodással tiltakoznak az ellen, hogy bármiből is kihagyjuk őket. :)

Aki kicsit is képben van az életvitelemmel, tudja, hogy hobbista testépítőként odafigyelek, mit eszem és mennyit. Ugye a hétköznapokban könnyen beszerezhető fehérjeforrások közül a célnak leginkább a csirkemell filé felel meg, ebből átlag mércével mérve ipari mennyiséget fogyasztok. Ehhez meg ugye szeletelni, sütögetni, stb. kell, hogy emészthető állapotban kerüljön. Ha valaki nagyon unatkozik, megpróbálhatja megtippelni, mit csinálnak a macskák, miközben az elkészítésével foglalatoskodom a konyhában. :) Nem, rosszabb. Nézik. Szagolnak. Felmásznak a konyhapultra. Kis szerencsével helyből ugrással. Kis szerencse nélkül a nadrágomon kapaszkodnak fel. Osztom nekik a könyörtelen atyai taslikat, de amíg nem fáj nekik annyira, hunyorogva, hátracsapott fülekkel, teljes tudatában annak, hogy éppen a csínyt teszik, nyújtogatják a nyakukat, hátha elérnek és megkaparintanak csak egy aprócska darabot a főnyereménynek számító étekből, mielőtt megelégelem és a grabancuknál fogva áthelyezem őket valahova máshova. :)

Kettejük közül Nimitz a tohonyább. Hatalmas bendője van már most, ezer százalék, hogy felnőtt korára XXL-es méretű lesz. Hubi viszont a virgoncabb, igazi kis vadász. Történt ugyanis, hogy egy nap, miután Manó szépen eleszegetett egy csirkecombot, otthagyta a csontot gyanútlanul a tányérban, mire a kis kandúr felspurizott, lecsapott rá és eliszkolt vele. Amikor pedig megpróbáltuk elvenni tőle, morgott, fújt, csapkodott a karmaival. Védte a zsákmányt. :) Aztán persze a saját mohósága lett a veszte, mert egy nagyobb darab husival elcsábítottuk a csonttól, de abból nem kapott semmit, a szerzeményét pedig közben elvettük tőle. :)

Félelmet nem ismerve küzd egyébként a bögrékkel is, főleg, ha van még az alján egy kis tej. :)

A bevezetésben írtam, hogy van apropója a bejegyzés címének. Ez nemes egyszerűséggel az, hogy hallgatnak a nevükre. :) Először azt hittük, hogy csak azért, mert általában fegyelemzés céljával nevezzük meg őket hangosan, erre odakapják a fejüket, de rövid kísérletezés után kiderült, hogy nem, ha kedvesen, nyugodtan hozzájuk szólunk, akkor is odafordulnak a saját nevük hallatán.

Valamiért nagyon szeretik Manó kozmetikai cuccait leszórni, ha módjukban áll, kinyitni és széthinteni. Az, hogy leborítják a körömlakkokat és egyéb kellékeket, már megszokott dolog, de legutóbb hétig sziporkázott a bundájuk és a nyomukban minden, amihez csak hozzáértek, ugyanis kibontottak két csillámporos fiolát is. Mókás élmény, amikor összesöpörsz a konyhában és a porkupac fele csillog. :)

Viszont, amellett, hogy nagyon virgoncak, képesek olyan nyugodtan elszenderedni, hogy az egy csoda. :) Van egy kedves barátom, aki zenei téren elég tehetséges, ha ír egy-egy újabb művet, mindig átküldi nekem, ha csiszolódjanak picit a dobhártyáim. :) A legutóbb komponált zenéje, amit volt szerencsém meghallgatni, jó hatással volt a macskáimra is. Amíg szépen kúszott a merengős, befelé tekintő hangulatú számocska a fülembe bele, Hubertus abbahagyta az össze-vissza ugrálást, felmászott és összegömbölyödött az ölemben, Nimitz meg csak nézett kifelé az ablakon, holott fél perccel azelőtt még őt sem lehetett lelőni. :)

És van mára egy vendégszereplőnk is, Sanyika, azaz teljes nevén Nagy Sándor. Ő anyósoméknál él, szintén befogadott macsek, igazi kis akaratos gézengúz, nagyon szeret enni, aludni, enni és heverni a kályha mellett, meg persze enni és elterülni, mint a Nagy-Alföld. Ha pedig akar valamit, olyan éktelen nyávogásba kezd, hogy Szénhidrát is megirígyelhetné. :) Viszont nagyon aranyos. Bele tud ülni egy felmosóvödör kosarába és ott képes elaludni. :)

Imádja a tutujgatást is (persze csak amikor éppen nem valami mást akar :).

Valamint akad még itt pár kép, amiket eddig, ha nem csal az emlékezet, nem tettem közzé. :)

Szunyókáló tesók:

Nimitz lábak nélkül. :D

Kamaszodó macsekok

Igen, így van, ide is eljutottunk. :) Kedvenc kismacskáink egyre pofátlanabbak, egyre követelődzőbbek és  az atyai szigor hatása is csak addig tart, amíg látó- illetve hallótávolságon kívül nem érek, nem számít, mennyire seggelem el őket.

A két ifjú titánban tehát tombolnak a hormonok, ami együtt jár a terület megjelölésével. Egyik reggel ennek az örömét közvetlen közelről sikerült megéreznem, miután az edzőtáskám esett áldozatául egy kis csurgatásnak. Ezzel ki is murdelt a szerencsétlen tatyó, mert több mint egy évtizedes szolgálat után olyan szakadt volt már, hogy ha kimosom, tuti nem marad belőle semmi, és még a mosógépet is javíttathattam volna, mert a foszlányai eltömítettek volna benne mindent, ahol víz folyik. :)

A hirtelen megnövekedett bátorságuk azért vicces pillanatokat is eredményezett. :) A kád, amiben úgy szeretnek játszani, egyik oldala fallal érintkezik és csak a kád vékony peremén tudnak sétálni, oldalukkal feszesen a csempéhez simulva. Na, ebből bőven vannak csobbanások. :) Hubi legutóbb úgy esett bele, hogy lesodort magával egy kizárólag díszitési célokat szolgáló gyertyát, majd próbált kimászni, de csurom vizesen nem talált fogást a kád teljesen sima oldalán. Kis rásegítéssel tudott csak kikecmeregni. :) Nimitz ellenben bármikor szívesen belemászik a kádba, tök mindegy, hogy van-e benne víz, vagy éppen üres.

A szennyestartó sem menekült meg a jelöléstől. Amit mosás mosás hátán, és a lakásban található tárgyak, eszközök gondos szeparációja, macskáktól való elzárása követett. :P

Mindemellett pedig be tudnak mászni a szekrényembe. Nincs rajta zárszerkezet, ettől függetlenül azért kell piszkálni, hogy kinyíljon, de megtanulták, hogyan kell. Azon kívül, kirángatták a szekrény felső részéből az oda begyömöszölt függönyt. Ez mindössze azért figyelemreméltó teljesítmény, mert ez a felső kis szekrény kb. 190 cm magasan van, és semmi olyan magaslat nincs a közelében, amin fel tudnának mászni oda. Sunyiban biztos Pókembertől tanulnak, hogy a falon is mászhassanak. :)

Hubi rákapott a száraz tápra, méghozzá annyira, hogy még a fehérjeporos vödrömet is hajlandó volt odébb pofozgatni, hogy a kajás polc alatt hozzáférjen a felnyitott zacskóhoz, amiben tartottuk. De jól kitoltunk vele, átöntöttük egy zárható műanyag dobozba. :)

A tanulság, hogy egy macska sem marad örökre pici és végtelenül ártatlanul aranyos, hanem megnő, és néha bosszantó dolgokat csinál. De ennek ellenére unalmas lenne nélkülük az élet. :)

Események az Iszap utcában

Tyű, elég régen írtam kedvenc háziállatkáinkról. Volt is drága barátaim között, aki türelmetlenségének adott hangot, hogy ugyan hol vannak a macskás történetek? :) Így kárpótlásul most MASSZÍV frissítés lesz, sok-sok képanyaggal és sztorival. :)

Voltak nálunk látogatóban régi barátaim az egyetemről, Gyuri és Kriszta. Végre sikerült őket átcsábítani, egy évvel azután hogy beköltöztünk a házba, ahol most lakunk. Ennyi ideig tartott fogadóképesre kipofozni a helyet. :) Hubi és Nimitz természetesen nem vesztegették az időt, rögtön felkapaszkodtak rájuk ahogy szoktak, csak úgy a farmer szárán, körbe dorombolták őket, egyáltalán nem tartva az ismeretlen szagoktól és hangoktól. Elterültek az ölükben, hagyták magukat dögönyözni, sok mosolyt és kacajokat csalva ezzel mindkét kedves vendégünk arcára. :) Szénhidrát ellenben nem nagyon kívánt ismerkedni senkivel, csak addig hallatta a hangját, amíg az uborkáját meg nem kapta, amivel szépen el is vonult a ketrec végébe, és felváltva csámcsogott rajta, illetve aludt. :)

Rákövetkező nap, az őszbe nyúló jó időre való tekintettel, volt nálunk a kertben bográcsozás, amire szüleink és Manó testvérei voltak hivatalosak. Elhatároztuk, hogy egy próbakör erejéig bezárjuk a kutyust a szomszédba, és kieresztjük a macskákat. Nagyon élvezték, mondanom sem kell. :)

Hubi először kicsit félt, laposan kúszva közelítette csak meg a küszöböt, és először csak a fejét dugta át fölötte, de amint megtett kint egy-két lépést, felbátorodott. Nimitznek ilyen problémája nem akadt, mivel őt ugye eleve utcáról fogadtuk be, így neki annyira nem volt új a helyzet. Kellett ugyan figyelni rájuk, és alkalmanként visszarángatni őket a kerítéstől, nehogy átmásszanak rajta, de jó muri volt. Szaladgáltak, másztak fára, meg bele egy felfordított kajakba, játszottak a levelekkel, kotortak a zsákban, amibe a zöldségek lepucolt héját szórtuk, és persze alaposan szétnéztek a kertben. :)

A fára mászásban Nimitz volt a bátrabb. Van egy nagy, terebélyes, kissé már elszáradt cseresznyefánk, erre szaladgált fel, majdnem a legtetejére, a legvékonyabb ágakra. Hubi ennyire nem volt merész, ő csak a fa alját próbálta be, de ott is csak óvatosan araszolt fel-alá. :)

Aztán a nagy játéknak persze nagy fáradtság lett a vége. Nagyon jól elvoltak kint, remekül szórakoztak, de végül csak elterültek, először kint, aztán amikor láttuk, hogy itt túl nagy aktivitás már nem lesz, bevittük őket pihenni. Rögtön birtokba is vették a vörös kanapét. :)

A bogrács parti egyébként jól sikerült, kellemes vasárnapi kikapcsolódás volt. Jó levegő, jó kaja. :)

Egyébként megint szembesülnöm kellett azzal, hogy van két macskám. Nekem. Kettő is. Soha nem gondoltam volna. Azt meg pláne nem, hogy pár hónaposan ekkorák lesznek. Amikor Hubi hozzánk került, alig lógott ki a kezemből, ha alá nyúltam és felemeltem. Kis botorkálós volt még, és ha letettük a tengerimalac mellé, azon kívül, hogy kicsit hosszabbak voltak a lábai, nem nagyon láttunk különbséget méretben a kér kisállat között. Most meg hatalmas. Nimitz is. Hubi az első mérlegeléskor alig nyomott 700 grammot. Most 2 kg fölött van... Szédületes iramban nőnek. :)

Múltkor írtam ugye, hogy kicselezhetőek... hát, igen, végülis azok, de tanulnak. Ahogy elindulok lefelé a lépcsőn, elslisszolnak ugyan mellettem, de a harmadik lépcsőfokon megállnak és visszanéznek, hogy tényleg jövök-e. Úgyhogy most már nehezebb a dolgom, ha magamra szeretném zárni a fürdőszoba ajtót. :)

Most itt döglenek mögöttem, az ágyon szétszórt pár ruhán kiterülve. Imádnak a ruhák között, meg a szennyeskosárban terpeszkedni. :) Hubi ezt egy alkalommal túlzásba vitte és ahogy ugrált ki-be a műanyag dobozból, jól felborította. :)

Még mindig szeretnek a fürdőben alkalmatlankodni. Felmásznak az ablakba, lelökdösik a samponokat, és folyton belezuttyannak a kádba. Nimitz egyszer úgy csúszott a vízbe, hogy az még csak a hasáig ért, és ahelyett, hogy rémülten kiugrott volna, csak nézett, aztán elkezdte a kis mancsával paskolni a vizet. :) Illetve, amikor nyakig elmerültem olvasni, vagy egyszerűen csak úgy ázni, mindig megpróbálnak a kád pereméről átmászni a nyakamba, vagy a lábamra, vagy ahova éppen elérnek. Ebből szoktak érdekes dolgok kerekedni, de a közszeméremre való tekintettel nem közlök róla képeket. :)

Mint azt tapasztaltuk, bejönnek nekik a különböző dobozok is. Vettünk egy 1000 db-os puzzle-t, hogy esténként elpepecseljünk a kirakásával, a későbbiekben pedig a falat díszítsük majd vele, Hubi pedig megrohanta és lefoglalta a dobozának a fedelét, amíg a kis darabkák egymáshoz biggyesztésével voltunk elfoglalva. Ugyan nem az ő mérete, de sebaj, nem zavartatta magát. :)

Szóval a macsekok pompásan elvannak továbbra is, övék az egész kéró. :)

Az első postban felmerült, hogy milyen állatokat hozzunk még a házhoz... sokat morfondíroztunk, de végül úgy alakult, hogy elsőnek egy mechanikus taggal bővült kis családunk. Íme, Yarrick, a gépállat. Igyekszünk minél nagyobb becsben tartani, és reméljük, meghálálja majd a gondoskodást. :)

A macskák kicselezhetők

A cím magáért beszél. :) Tudvalevő ugye, hogy a macskák okos állatok, és ez tényleg is így van. Ennek ellenére túl lehet járni az eszükön, mégpedig a következőképpen: amikor reggel kibotorkálok a mosdóba, ők pedig jönnek utánam, de annyira, hogy a fürdőszoba ajtót nem tudom becsukni tőlük, úgy teszek, mintha elindulnék lefelé a lépcsőn. Ők meg, felbuzdulva az örömtől, hogy márpedig most jön a kaja, leviharzanak az alsó szintre (ez önmagában mókás látvány, képzeljétek el, hogy a macska teste nem mozdul, egy szintben marad és csak a lábai járnak a lépcsőfokokon). Én galádul visszasurranok és élvezem a magányt a fürdőben, egy fél óra kádazás erejéig. :)

Nem mintha így nyugton maradnának, mert vagy elkezdik levadászgatni a hűtőmágneseket a fridzsiderről, vagy visszajönnek a felső szintre, és elkezdenek felugrálni a fürdőszoba ajtajára, hogy engedjem már be őket (mellékesen, tudják hogy kell kinyitni egy ajtót, csak szerencsére a kilincsek nem elég lazák, hogy rajta csüngve lehúzzák). A fürdőben egyébként nagyon szeretnek el tenni-venni, és néha beleszédülni a kádba. Ez utóbbit általában hangos csobbanások és megszeppent nyávogás követi. :)

A macska WC-t is teljesen megszokták. Az alábbi kép tanúsítja. :)  "A helyiség foglalt."

Így néznek akkor, amikor figyelmet szeretnének:

Itt pedig... ööö... ezt igazából... csak azért tettük ide, hogy lássátok, ilyen jelenetek is megesnek. :D

És itt látható a Cat SPA:

Hogy kommunikál egy tengerimalac?

Szénhidrát esetében erre két válasz lehetséges: 1. hangosan, 2. mint egy lázadó kiskamasz :)

Az első esetben legfeljebb a dobhártyánk bánja. Ha tudna kéken villogni, simán mehetne egy rendőrautóra szirénának. Hihetetlen hogy egy ilyen kis állat milyen hangerőt tud produkálni, ráadásul magas, visító hangon. :)

A második esetben mindent felforgat, ha valamivel baja van. Nem azért, mert így megoldja a dolgot, hanem hogy felhívja magára a figyelmet. Ez Szénhidrátnál, mivel természeténél fogva meglehetősen akaratos, különösen jól működik. :)

Szénhidrát tálkájának az alábbi pozícióban kellene lennie a ketrecen belül:

Ahogy általában látom a tálkát, amikor hazaérek:

Ennek az üzenetnek nagyon egyszerű a jelentése: ADJATOK ENNI! :) Mivel a tengerimalac napjai a vadonban élelem felkutatásával és elfogyasztásával telnek, ez nem is olyan meglepő. Csak itt a "felkutatás" metódusa kicsit más. :)

A macsekok ebben a postban kissé háttérbe szorultak, de nem tűntek el teljesen. :) Az imént szinkronberregést rendeztek a térdemen ülve, és az is kiderült, hogy Hubertus testépítő hagyományainkat követve szívesen elfalatozza a citromos ízű protein szeletet. :)

Cat Paradise :)

Ez a mai bejegyzés nem lesz hosszú, viszont lesz benne kép és videó is. :)

A gézengúzok köszönik szépen, továbbra is remekül érzik magukat. Esznek-isznak, élvezik az átfestett nappali bútorok színét, és szétcincálták a szúnyoghálót a dolgozószobámban, így vagy csak felügyelet, vagy zárt ablak mellett lehet őket fent hagyni.

Nimitz kis surmó. Igaz ugyan, hogy Szénhidrát új ketrece macskabiztos, de csak-csak benyúlkál a rácson és nem hagy nyugtot neki. Szénhidrát viszont megtanult elbújni a kis műanyag fedő alá, ami van a ketrece végében, szépen beráncigálja magával oda a kaját és máris zavartalanul elcsámcsoghat. :)

Hubit lehet gombóccá csomagolni, mégpedig így:

És itt van két videó is, az egyiken játszik a két jómadár... izé, macsek, a másikon prezentálják, milyen az, amikor az egyik tisztogatja a másikat. :)

Az éj és nappal leple alatt

Éjszakat sem áll meg az élet macska-fronton. Némi fáziskésés és a történések irama miatt a képek ugyan elmaradnak, de valami kézzelfogható nyom mindig akad, amelyből rekonstruálhatóak a helyzetek. Egy-egy hangos puffanás, reggelre széthagyott holmik... Mindig le lehet követni, melyik macsek merre járt és mit csinált. :)

Mászkál itt a környéken egy fekete macska, és valamelyik este (én már aludtam) felmászott és felült a nyitott ablakunkba. Csak egy vékony szúnyogháló választotta el Nimitztől, aki vele szemben fújt és pöfékelt, olyan hangosan és mérgesen, hogy majd szétpukkadt. A fekete betolakodót ez természetesen egyáltalán nem zavarta, csak ült "teszek én rátok" fejjel és nézett. :) Én ugyan ebből semmit nem láttam, lévén fent az emeleten aludtam az igazak legigazabb álmát, de Manó lent terült ki a kanapén, és felébredt a ricsajra.

Nimitznek egyébként nem hoznak szerencsét az ablakok. A fenti szobák egyikében délutánra elég meleg lesz, mivel süt rá a nap, a macsekok pedig szívesen heverednek el az ablakban, vagy a betűző fény vonalában. Nos, Nimitz az ablakot választotta és elaludt, és amikor álmában nyújtózott és fordult egyet, leszédült. Koppant egy nagyot a padlón, utána pedig percekig csak nézett nagy meglepetten, és dülöngélt, mint aki másnapos. Persze baja nem történt. :)

A másik éjszakai sztoriban szintén Nimitz alakított. Manó hatalmas csattanásra riadt fel, és látta, hogy a ventillátor szépen lassan megáll. Egy pillanatra megkörnyékezte a szívroham szegénykémet, mivel azt hitte, azért kapcsolt le a készülék, mert elrágták a macskák a kábelt és agyonvágta őket az áram. De nem, csak kirántották a konnektorból. Amint elült a zaj, Nimitz nagy peckesen elősétált, és hosszan elnyújtózott, mintha mi sem történt volna. :)

Megszokták az új berendezést is. Használják a macska WC-ket. :) Amíg Hubi könnyített magán, Nimitz játszott a WC lengőajtajával, majd bemászott a sajátjába, pont amikor Hubi kijött. Mintha egy bűvésztrükköt láthattunk volna, amiben bemegy egy szürke macska az egyik dobozba, és a másikból jön ki fehéren. :D Amíg Nimitz odabent volt, Hubi felmászott a WC tetejére, és amikor Nimitz dolga végeztével, gyanútlanul kijött, egyből rávetette magát. Aztán ebírkóztak egy darabig. :)

Azon kívül, amennyire utálták egymást az elején, annyira jóban vannak most. Nem gondoltam volna. Amikor behoztuk Nimitzet a kiskosárban a nappaliba, még ki sem engedtük, de Hubi már borzolta magát, úgy állt a szőr a hátán, hogy reszelni lehetett volna rajta... erre most minden nap legalább egyszer lemosdatják egymást. A másiknak még a füléből is kinyalják a koszt. :)

Szénhidrát is biztonságban érzi magát az új ketrecében, aminek van az egyik végében egy műanyag fedő. Most már el mer bújni alá, és ott alszik. :) A cicákok le szoktak ülni a ketrec mellé és nézik, hogy mit csinál a malac, Nimitz még oda is dugja az orrát a rácshoz, Szénhidrát pedig néha megrágcsálja. :D

De ami a legaranyosabb egy macska tartásában, hogy akármilyen önfejűek, akármilyen akaratosan, vigyáznak rád. :) Manónak volt egy enyhe gyomorrontása a napokban, és amikor nem érezte jól magát, Hubi odasomfordált hozzá és berregve-dorombolva elfeküdt a hasán. :) A macska-dorombolásnak egyébként is tulajdonítanak gyógyító erőt, aminek nem tudom, mi a valóságalapja, de mifelénk határozottan jót tesz. :)

Béke van

Élmény hazajönni. Komolyan. Elég messze van a munkahelyem a házunktól, napi 3 órát BKV-zom, és ma még edzésen is voltam, de alig vártam, hogy utána hazaérjek. Az alábbi kép fogadott:

Ez pusztán azért érdekes, mert eddig, ha mindkét macskát felvetted, vehemensen küzdöttek azért, hogy legalább egyszer felpofozhassák a másikat a másik kezedben. De most csak néztek ki a kis aranyos fejükből. Sejtettem, hogy megint változott valami az itthoni légkörben. :)

Bár nem a játékosságot felejtették el. :) Amint levetettem a cipőmet, vérszomjas ragadozókként csaptak le az őrizetlenül hagyott cipőfűzőkre.

Manó (aki közületek még nem ismeri őt, a menyasszonyom) elmesélte, hogy a két kis vakarék egész nap henyélt, és messze nem pofozkodnak annyit, mint az elmúlt pár hétben, amióta Nimitz nálunk van. Egész jól megbarátkoztak. Hubi még azt is eltanulta Nimitztől, hogyan kell virnyogni, ha magára akarja vonni a figyelmet. :) De az alábbi képeknél szerintem semmi nem szemlélteti jobban, hogy végleg elhagyták az ellenségeskedést (Hubi borzasztóan fújt Nimitzre, amikor idekerült), és megosztoztak a lakáson.

(Amúgy igen, ott az asztalon egy Delorean látható, a Vissza a Jövőbe filmek időgép upgrade-je nélkül :] )

Hubi itt ül az ölemben, és érdeklődve figyeli, ahogy a kis fekete cuccok, amikból betűk lesznek, szaladgálnak a képernyőn. :) Szénhidrátról pedig ma nincs kép, de a hangját hallatta ő is (fogalamatok nincs, mennyi decibelt képes egyetlen ilyen kis állat kisajtolni magából), amíg nem kapott egy szép nagy darab, finom uborkát. :)

Jó dolog kisállatokat tartani. :)

Átalakulás

A tegnapi, illetve mai napon sikerült elég lényeges változtatásokat eszközölni mind a nappali kialakításában, mind az állatkák életvitelében. Szénhidrát eddig egy forgáccsal felöntött ágyneműtartóban lakott, de amikor a macskák megérkeztek, ez a továbbiakban nem bizonyult biztonságos megoldásnak. Nem akarták ugyan bántani őt, de folyton bemásztak hozzá és egy tengerimalacnak nem biztos, hogy jót tesz, ha macskák játszanak vele. :)

Így kapott egy kisebb ketrecet, de az tényleg nagyon kicsi volt. Viszont tegnap végre sikerült szereznem egy nagyot, amiben kényelmesen elfér. A macskák megérezték, hogy itt bizony valami történni fog, és megpróbálták még egyszer utóljára tenni a csínyt. Illetve Nimitz próbálta meg, és mondhatjuk, hogy sikerrel járt.

Besurrant a kis ketrecbe és igyekezett sarokba szorítani a malacot, de mielőtt teljes diadalt arathatott volna, közbeléptem, és gyorsan áthelyeztem Szénhidrátot a közben összeszerelt, minden létező komforttal ellátott, tágas új lakosztályba. Nimitz pedig elnyert egy atyai büntetést. :)

Így a régi malacfuttatót felváltotta egy macskabiztos ketrec, a kandúrkák pedig kaptak egy-egy fedett alomtálat, amit az eszköz forgalmazója simán csak macska WC-nek nevez. Ami azért mókás. :) A WC papírt meg a lehúzót bezzeg kispórolták belőle. :P A cicákok egyelőre csak ismerkednek vele, furcsa nekik, de majd megszokják.

Éppen most, ahogy pötyögöm ezt a bejegyzést, terültek itt ki mellettem az ágyon, Nimitz Hubi nyakáról nyalt le valami koszfoltot, Hubi pedig cserébe lenyalogatta Nimitz tappancsait. :) Ilyenkor fájlalom, hogy még nem ruháztam be egy videokamerára, de mindent csak szépen sorjában.

Lassan kidőlnek ők is, mi is, de biztos alakítanak még mókásat, amit meg fogunk osztani veletek. :) Közben azon agyalok, hogy milyen állatkát hozzunk még, mert volna pár, amit szívesen látnánk... :)