Igen, a címben felsorolt dolgok mind szerepet kapnak a mai sztorikban. :) Az első azért, mert mint kiderült, a tengerimalacoknak nem mindegy, milyen zenét hallgatnak. Van amit kedvelnek, van amit nem. Szénhidrát kifejezetten élvezi például a 100 Folk Celsiust, vagy az idősebbeknek talán még ismerős Hupikék Törpikék pop paródia gyűjteményeket (amiket anno kazettán dobtak piacra, annyira régiek). Amikor betolunk egy-egy ilyet a lejátszóba, azonnal alább hagy minden csipogás, méltatlankodás, és a malac szépen elterül, majd elalszik, ellenben ha mondjuk rádió szól, és felzendül egy, a fent említett punk-pop kiasszony muzsikájához hasonló szám, kedvenc tengerimalacunk átmegy ideges-morciba. Ez nem túl szép látvány egyébként, fújást és fogcsattogtatást jelent. Ijesztő tud lenni, amikor egy ilyen kis állat levág egy ilyet. Úgyhogy csak óvatosan bömböltessétek a magnókat a tengerimalacok körül. :)
A nutellás palacsinta relevanciáját, gondolom, mindenki kitalálta már. :) A macskák szeretik. Hubi különösen. Egyik kedvenc Stallone idézetem a következőképpen hangzik: "ha tudod, hogy mit érsz, menj ls küzdj meg azért ami jár, és közben viseld el a pofonokat." Hubi megtanulta szó szerint értelmezni ezt a mondatot, és pontosan ezt is csinálja. Lassan, óvatosan, lapuló fülekkel felmászik az asztalra, megingathatatlan céltudatossággal közelíti a tányért, amin a frissen sütött palacsinták sorakoznak betöltve, összegöngyölve. Rászólok. Megtorpan, de megy tovább. Megint rászólok, ezúttal erélyesebben. Megint megtorpan, de még mindig nem áll meg. Lekenek neki egy tockost. Összerezzen, nyikkan egyet, de nem tágít. Még lép is előre a tányér felé. Még két tockos. Nem hátrál. Aztán megfogom a grabancánál és odébb penderítem. Aztán persze visszajön kunyerálni, de a lényeg, hogy nem rémül meg, ha a cél érdekében le kell nyelni néhány pofont. Bátor kölyök. :)
Arról ugyebár már tudósítottunk, hogy Nimitz dagadt. Napi másfél tálnyi macskakaját simán bezabál, ha kell akár Hubi részét is eltulajdonítja magának. Majd csinálunk szemléletes képet a kis hordóhasáról. Ellenben Hubi sokkal mozgékonyabb, akrobatikusabb. Szoktam pörgetni egy kis gombolyagot kb. a derekam magasságában, hogy játsszak velük. A fejük pörög, forog, követi a mozgást, aztán hopp, Hubi máris felugrik helyből száz-százhúsz centit. Félelmetesen ügyes, tud járni a hátsó lábain is. Nimitz már kevésbé, viszont ha kiterül a combomon, teljesen eltakarja. Ez azért szép teljesítmény, mert aki ismer, tudja, hogy a guggolásoktól szép, megvastagodott combjaim vannak, nem hüvelyk- és mutatóujjakkal átfogható ropik. Nimitzet mondjuk ez a legkevésbé sem zavarja. Röhögve néz rám, mintha azt mondaná: "ne fáradj, Apa, bármit csinálsz, lepipállak." :)
Hubi betámadta Manó hajszínezőjét is. Illetve a színezett hajtincseket megóvó alufóliát. Az eredmény egy aranyosan rózsaszínes-lilásra kent pofi és mancs lett (igen, Manónak lila tincsek vannak a hajában és jól áll neki :) ). Kár hogy mire lefotózhattuk volna már lenyalogatta magáról a nagyját. :)
A képeket igazítgatáshoz kevés idő és fáradtság okán legközelebbre hagytam, de ne parázzon senki, lesz még min szórakoznotok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése